5. Típusház vs. egyedi ház

2011.03.15. 12:39

Típusház: a készházat gyártó cég meglévő típustervei közül kiválasztasz egyet, amelyik elrendezésben és külső megjelenésben leginkább megfelel elképzeléseidnek, majd a legyártott elemeket/paneleket a telkeden rutinszerűen, 1-2 nap alatt összerakják, mint egy nagyelemes legot.

Egyedi ház: egyedi elképzeléseid, álmaid alapján az építész elkészíti az egyedi terveket, majd ezek alapján a cég legyártja a ház elemeit/paneljeit, amiket a telkeden hasonló módon, pár nap összeraknak. A terveket készítheti a gyártó cég építésze, de független tervezőt is választhatsz.

 

Az előző bejegyzésben e két háztípus mögött rejlő gondolkodásról beszéltünk, és most jöjjön ezek konkrét összehasonlítása a legfontosabb szempontok szerint.



Készházas blog lévén szűkítsük le a kört csak a készház rendszerű építkezésekre:

 

 

- bekerülési költség:

a típusháznál előre tudjuk, hogy megengedhetjük-e magunknak, vagy sem. Továbbá nem tapasztalhatunk olyat beköltözéskor, hogy 2 millióval többe került, mint amennyivel kalkuláltunk, vagy rosszabb esetben be sem tudjuk fejezni, mert annyival többe kerül. Egyedi kivitelezésnél ez - könnyen - előfordulhat.

A bekerülési költség azonban érdekes módon fordítottan is elképzelhető, hiszen típusháznál építtetőként nem lehet spórolni, "ügyeskedni" kivenni feleslegesnek tűnő négyzetmétereket, drága épületszerkezeti elemeket.

 

 

- tervezési költség:

típusháznál nem kell külön tervezőt fizetni, és ha rejtetten bele is van számolva a típusterv díja az árajánlatba, akkor sem éri el azt az összeget, amennyit egy tervezés ér. Míg egyedi tervezés esetén a helyi tarifák, a ház nívója, bonyolultsága, stb. alapján ez igen magas összeg is lehet. Ráadásul egy neves tervező plusz egy nullát is odabiggyeszthet az árajánlatban szereplő összeg végére és így akár a többmilliós nagyságrendet elérheti egy komoly ház tervezési díja.

 

 

- tervezési idő:

 egy családi ház megtervezésének ideje sok tényezőtől függ, 1 hónaptól akár 1 évig is eltarthat. Utóbbi időtartam általában az építtető bizonytalansága, vagy alapos megfontoltsága miatt fordulhat elő. Ha viszont a tervező "tökörészik" ennyit, akkor ott kell hagyni, és kell keresni egy ügyesebbet! Általánosságban 2-4 hónappal lehet kalkulálni egyedi háznál, típusháznál értelemszerűen ezzel az idővel nem kell számolnunk.



- belső elrendezés:

minden embernek eltérő igényei vannak, ezért kicsi az esélye, hogy egy típusterv elrendezése nekünk tökéletesen megfelel. Egyes cégeknél lehet ugyan minimális változtatásokat kérni, de ez nem összehasonlítható az egyedi tervezés szabadságával, ahol teljesen személyre szabható az elrendezés, csak a képzeletünk (vagy a tervező képzelete) és a pénztárcánk szab határt. Meg persze az építési előírások

 

- külső megjelenés:

bár típusházaknál is választhatunk pár szín, és anyagtípus közül, de a forma általában fix, míg az egyedi ház teljesen személyre szabható anyagban, színben és formában.

 

 

Utóbbi kettőhöz természetesen olyan tervezőt kell választani, aki 3D-s látványterveken, de inkább virtuális sétával (segítségével körbejárható a ház és be is mehetsz körülnézni a számítógépes tervezésnek köszönhetően) be tudja mutatni Neked a házat kívülről-belülről, ugyanis a 2D-s rajzokat, nem tudja mindenki „olvasni”. Ráadásul az építkezésnél, vagy használat során előkerülő legtöbb tervezési hiba megelőzhető 3D-s tervezéssel.

 

 

- tájolás:

egy adott típusház csakis egy bizonyos tájolással optimális, ha viszont a mi telkünk nem olyan fekvésű (aminek nagy az esélye), akkor az csak problémákat fog szülni. Általában ezt a tényezőt szokták elfelejteni a típusházas értékesítők és a vevőjelöltek egyaránt, pedig ez sokkal fontosabb, mint az, hogy két négyzetméterrel nagyobb nappali kéne a típusterven lévőnél. A legtöbb helyiségnek ugyanis van egy adott tájolása, amellyel a legideálisabban használható, üzemeltethető (pl.: kamra északra nézzen, nappali délre). Egyedi tervezés esetén ezt könnyű szem előtt tartani, típusházat viszont nehéz az adott tájoláshoz találni.

 

 

- felszereltség, energiatakarékosság:

a típusházakhoz általában fix felszereltség és gépészet tartozik, ha ezen felül szeretnénk valamit, akkor azt magas felárral kaphatjuk meg, vagy egyáltalán nem is megoldható. Egyedi tervezésnél, ha jól együttműködik az építész a gépésszel és a villanyszerelővel, akkor nagyon jól működő, energiatudatos ház születhet, de persze ennek ellenkezője is előfordulhat, ha nem jó tervezőt választunk.

 

 

- előírásoknak megfelel-e:

ha jól tudom, nincs olyan építési övezet ma Magyarországon, ahol bármilyen formájú, bármilyen méretű házat lehet építeni. Tehát fontos szempont, hogy a telkünkön milyen építési előírásokhoz kell igazodni, mert mást engednek építeni falusias környezetben, kulturális örökségvédelem hatálya alatt álló övezetben, és mást belvárosi környezetben. Ezt a szabályok - többé-kevésbé - pontosan behatárolják, és nyilván egyszerűbb - és lehetségesebb” - ezeket egyedi terv alapján betartani, mint egy típusházzal. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az adott szabályokhoz nem találunk nekünk megfelelő típusházat. Viszont ha minden szempontból megfelel a típusház, és még megtehetjük, akkor érdemes abból kiindulva építési övezetet és tájolást, tehát egy megfelelő telket választani.

 

 

- élőben megtekinthető-e:

ha típusházról van szó, akkor biztos van már belőle egy, amit személyesen megtekinthetünk, és eldönthetjük, hogy szeretnénk-e ilyenben élni, de akár a tulajdonosoktól is megkérdezhetjük, hogy mennyire elégedettek. Míg egyedi tervezésnél jó esetben is csak a látványtervekre, virtuális sétákra és képzelőerőnkre hagyatkozhatunk.

 

 

- egyediség:

ezt nem akarom túlragozni, az előző bejegyzésben hosszasan olvashatsz róla.

 

 

Ezek jutottak eszembe, de ha van még ötleted, vagy tapasztalatod, akkor oszd meg velünk mindenképp!

Ez a bejegyzés elég hosszúra sikeredett, úgyhogy a korábban már ígért megoldást, vagyis a kétféle gondolkodás és háztípus optimális vegyítését a következő bejegyzésben fogjuk részletesen megbeszélni! Ízelítőként a címe:

„Családi ház tervezése ingyen!”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keszhazteszt.blog.hu/api/trackback/id/tr642741318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemethtamas 2011.03.15. 21:40:40

Ha előzetesen jól feltérképezték az emberek típusait, akkor a típusház is jól passzolhat.

Fontos és jó, hogy felhívod a figyelmet a tájolásra! :)
süti beállítások módosítása