6. Családi ház tervezése ingyen!
2011.03.31. 10:47
Az előző bejegyzésekben átbeszéltük a nyugaton, így Ausztriában is népszerű típusházak, és a hazánkban elterjedtebb egyedi tervezésű házak előnyeit, hátrányait.
Korábbi ígéretemhez híven most a bemutatok egy olyan megoldást, ami - az építtető számára - ideálisan ötvözi a kettőt, ráadásul mindezt az igen jól hangzó, ingyenes tervezéssel.
Nézzük meg, hogy valóban ingyenes-e, vagy azért később valahol behajtják ezt az összeget!
Az egyedi tervek és a típustervek alapján készülő készházak összehasonlítását azért végeztem el, mert a blog témájául szolgáló kámi ház ötvözi a két megoldást, hiszen az a német HAAS cég építi, aki nyugaton típusházak százait húzza ugyan fel évente, Magyarországon mégis bevállalta, hogy egyedi tervek alapján, egyedi elemekből legyártva (is) épít házakat.
Korábban már említettem, hogy a szokásokkal ellentétben nem az építtető, hanem a kivitelező cég keresett fel. Mivel a telefonos megkeresés után már kicsit utánajártam a burgerlandi gyártóüzemmel is rendelkező cégnek, felkészültem rá, hogy a feladatom a típusterv „magyarosítására” és építéshatóságnál történő engedélyeztetésre korlátozódik. Meg is lepődtem a személyes találkozón, amikor a HAAS amúgy magyar származású képviselője elmondta, hogy az építtető viszonylag konkrét, egyedi elképzelésit kell engedélyezési terv szintjén megterveznem és természetesen engedélyeztetnem.
Ekkor elkértem az építtető adatait, hogy elküldjem neki az árajánlatomat, de a cég képviselője azt mondta, hogy az én áram csak számukra fontos, mert ezt nem az építtető fizeti, ugyanis a magyar piac igényeihez igazodva itthon ugyanannyiért vállalják be az egyedileg tervezett házak kivitelezését, mintha az ő típusházaik közül választana a magyar építtető, ráadásul külön tervezési díjat nem számolnak fel.
Ekkor kicsit megijedtem, hogy az én munkám ki lesz-e fizetve, de szerencsére azóta már túl is vagyunk rajta, sőt már el is költöttem. De visszatérve, a lényeg az, hogy egy meghatározott alapterületű, szintszámú, meghatározott fűtésű ház „X” Ft-ba kerül akkor is, ha az ő típusházaik közül választod ki, és „X” Ft-ba kerül akkor is, ha ugyanezekkel a paraméterekkel rendelkező, de teljesen más elrendezésű, tájolású, és külső megjelenésű – tehát teljesen egyedi - házat terveztetsz velük.
Tehát ha készházat akarsz magadnak, akkor még véletlenül se terveztesd meg előre egy „külsős” tervezővel, még velem se, hiszen ha terv nélkül keresed fel ezt a céget, akkor ingyen hozzájuthatsz az egyedileg tervezett és engedélyeztetett (!) álomházad terveihez. Ha szerencsém van, akkor azzal is engem bíznak meg és akkor mindketten jól járunk :).
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Trombó 2011.07.19. 19:39:00
!!!A fent említett ukrán mintát nem követendő példaként írtam le!!!